Header Image

Gary Chapman

Dr.

Az "öt szeretetnyelv" fogalom megalkotója, párkapcsolati és házassági szakértő.

2017-ben világszerte ünneplik “az öt szeretetnyelv” elmélete megszületésének 25. évfordulóját, így külön öröm, hogy éppen ebben az évben láthatjuk vendégül a fogalom megalkotóját és az elméletre épülő, nagy sikerű könyvsorozat szerzőjét, Gary Chapmant.
Aki már hallotta Gary Chapman valamelyik előadását, tisztában lehet azzal, hogy a házasság területén szerzett tapasztalatai személyes élményekből fakadnak. Feleségével, Karolynnal több mint negyvenöt éve élnek együtt, így rengeteg „válságon” és „sikeren” mentek keresztül. Saját élettapasztalatai után jelentette meg Egymásra hangolva: Öt szeretetnyelv a házasságban című könyvét. Olvasók milliói számoltak be arról, hogy az – azóta New York Times-bestsellerré vált – mű a szeretet kommunikálásának egyszerű és praktikus bemutatása által megmentette széthullófélben lévő házasságukat.

Az első könyv sikerét követően a szerző különleges kiadásokkal bővítette a sorozatot, így igyekezett elérni az egyedülállókat, a férfiakat, illetve a kamaszok és kisgyermekek szüleit is.

Chapman számos egyéb – a Moody Publishers/Northfield Publishing által kiadott – kötet szerzője is: A szeretet másik arca – a harag, A jól működő család 5 jellemzője, Végre egy nyelvet beszélünk, Szülőfüggő fiatalok. Dr. Jennifer Thomas társszerző segítségével pedig megszületett a A bocsánatkérés 5 nyelve, Amikor nem elég a sajnálom.

Segítségre szoruló házaspárok ezreinek tart házashétvégéket Amerika-szerte. Emellett egy országos rádióműsor, A Love Language Minute (A szeretetnyelv percei) és egy szombat reggeli műsor, a Building Relationships with Dr. Gary Chapman (Kapcsolatépítés dr. Gary Chapman segítségével) házigazdája is, mindkét adást több mint négyszáz állomáson sugározzák. Feleségével két felnőtt gyermekük van, és jelenleg Winston-Salemben, Észak-Kaliforniában élnek, ahol egy baptista gyülekezet, a Calvary Baptist Church lelkipásztora.

Dr. Chapman BA és MA diplomáját a Wheaton Főiskola és a Wake Forest Egyetem antropológia szakán szerezte, PhD-fokozatát pedig az Északnyugati Baptista Teológián kapta, emellett posztgraduális képzésben vett részt az Észak-Kaliforniai Egyetemen és a Duke Egyetemen egyaránt.

A magyarországi látogatással kapcsolatos tervekben Budapest mellett szerepel több vidéki előadás is (Debrecen, Pécs, Szeged).