Gary Chapman az Oprah Showban
“Meggyőződésem, hogy ha megismerjük és megtanuljuk házastársunk elsődleges szeretetnyelvét, kezünkben tartjuk a tartós és boldog házasság kulcsát”
Az 5 szeretetnyelv
“Aki a szeretetet választja, nap mint nap megleli a módját, hogy ezt ki is mutassa”
Gary Chapman
Miért van az, hogy látszólag olyan kevés pár talál rá a szeretet megőrzésének titkára a házasságban? Hogy lehet az, hogy sok házaspár hiába vesz részt párkapcsolati tréningen, hiába tanulják meg a hatékony kommunikáció lépéseit, mikor hazaérnek, úgy érzik képtelenek megvalósítani a tanultakat?
Ami a könyvből kimaradt
A páros és csoportos feldolgozást célzó gyakorlati útmutató kérdései és feladatai elősegítik a könyvben kifejtett alapelvek megvitatását és alkalmazását.
Gary Chapman Magyarországra látogat!
Gary Chapman 2017 márciusában a Harmat Kiadó meghívására Magyarországra látogat. 2017-ben világszerte ünneplik “az öt szeretetnyelv” elmélete megszületésének 25. évfordulóját, így külön öröm, hogy éppen ebben az évben láthatjuk vendégül a fogalom megalkotóját és az elméletre épülő, nagy sikerű könyvsorozat szerzőjét, Gary Chapmant.
Az 5 szeretetnyelv: Egymásra hangolva díszkiadás
Az Egymásra hangolva díszkiadása remek ajándék pároknak esküvőre, évfordulókra vagy más különleges alkalmakra. Az öt szeretetnyelv koncepciója számtalan kapcsolat megújulásában játszott döntő szerepet. A szeretetnyelvek egyszerű, de mélyreható alapelve arra inspirálja a párokat, hogy felfedezzék az életre szóló szeretet titkát.
Gary Chapman világszerte népszerű könyve, most megújult, bővített kiadásban jelenik meg, kreatív ötlettárral, önfelmérő teszttel.
Az 5 szeretetnyelv: Egymásra hangolva hangoskönyv
Süveges Gergő élményszerű tolmácsolásában megelevenednek azoknak a pároknak a borús és derűs történetei, akik Chapman doktor tanácsára tanulták meg és kezdték el beszélni egymás szeretetnyelvét. Fültanúi lehetünk mélyreható felismeréseknek, elszánt elhatározásoknak, szeretetteljes kísérletezéseknek és házasságok örömteli kivirágzásának.
Az 5 szeretetnyelv: Gyerekekre hangolva
A népszerű szerzőpáros könyvében hangsúlyozza, hogy a nevelésben minden a szülők és a gyerek közötti szeretetkapcsolaton múlik. Ahhoz, hogy gyermekünk egészségesen fejlődjön, elengedhetetlenül fontos, hogy betöltsük érzelmi szükségleteit, azaz érezze szeretetünket és elfogadásunkat. Hogyan kommunikálhatjuk szeretetünket ebben az emberformáló kapcsolatban? A válasz az öt szeretetnyelv (a testi érintés, az elismerő szavak, a minőségi idő, az ajándékozás és a szívességek) helyes alkalmazásában rejlik.
Hiába halmozzuk el például gyermekünket ajándékokkal, ha ő arra vágyik, hogy leüljünk vele játszani. Csak akkor fogja igazán érezni szeretetünket, ha felismerjük és beszéljük a számára legérthetőbb szeretetnyelvet.
A könyv üzenetének alkalmazásában szemléletes esetleírások és gyakorlati útmutatások segítik az olvasót.
Lapozzon bele!
„Egy óvó néni ajánlotta a figyelmembe, és megkért, hogy olvassam el. Szívesen fogadtam az ajánlatát, és nekiláttam. Még nem értem a könyv olvasásának a végére, de az eddig elolvasottakkal annyira tudtam azonosulni, hogy arra gondoltam, mielőbb megosztom másokkal is azokat a fontos információkat a gyerekekről (és nem csupán róluk), amelyeknek a birtokába jutottam a könyv olvasása során. Igazából nemcsak a gyerekekről tudtam meg többet, hanem kicsit az önismeretem is gyarapodott általa, és világossá vált az a dolog, miért van az, hogy valaki nem érzi a szeretetünket, esetleg mi miért nem érezzük mások szeretetét, holott az létezik.”
/Részlet a pszichokucko.blogspot.hu-ról/
Az 5 szeretetnyelv: Kamaszokra hangolva
„A legtöbb, amit az eljövendő generációk érdekében tehetünk, ha szeretjük saját generációnk tinédzsereit.” Gary Chapman
Sohasem volt izgalmasabb és nehezebb feladat kamasznak lenni és kamaszt nevelni, mint napjainkban, a globális társadalom új távlatai és veszélyei közepette. A világ nagyot változott, de – minden látszat ellenére – továbbra is a szülők lehetnek a legnagyobb hatással kamasz gyermekeik életére. Ehhez pedig mindössze azt a szeretetnyelvet kell megtanulni, melyet a tinédzser legjobban megért. Gary Chapman könyve választ ad a legégetőbb kérdésekre, melyek a mai kamaszok szüleit foglalkoztatják. Ha betöltjük kamasz gyermekünk szeretet-szükségletét, mindennél nagyobb befolyással lehetünk az életére, és hatékonyan segíthetjük őt a „nehéz évek” átvészelésében.
Lapozzon bele!
Ajánlom a tinis szülőknek, a tinis nagyszülőknek, a pedagógusoknak, azoknak, akik még előtte állnak, és mindenkinek, akiknek fontosak a serdülőkor fiataljai!
„Szeretlek és törődöm veled. Melletted állok, mert a gyermekem vagy. Nem mindig helyeslem, amit teszel, de mindig szeretni foglak, és mindent megteszek érted. Mivel az én fiam/lányom vagy, bármi történik, soha nem foglak elutasítani, mindig számíthatsz rám.” /Részlet a nicelife.hu-ról/
Az 5 szeretetnyelv: Egymásra hangolva
„A szeretet nyelve egyetemes. Ám ahányan vagyunk, annyiféle nyelvjárást beszélünk.” Gary Chapman
Gary Chapman, amerikai pszichológus nevét az általa alkotott „szeretetnyelvek” fogalma tette világhírűvé. Legismertebb könyve, melynek témája a szeretet kommunikációja a házasságban, több mint tíz millió példányban kelt el világszerte.
Chapman család- és párterapeutaként szerzett több évtizedes tapasztalata alapján arra a felismerésre jutott, hogy a szeretetet ugyanúgy tanuljuk, mint az anyanyelvünket, és a szeretetközlés alapvetően ötféle kommunikációs csatornán keresztül történik. A szeretet kifejezésének ez az öt módja:
- elismerő szavak,
- minőségi idő,
- ajándékozás,
- szívességek,
- testi érintés.
Mindannyian azon a nyelven fogadjuk be és fejezzük ki a szeretetet, amelyre neveltetésünk és személyes hajlamaink nyomán a legfogékonyabbá váltunk. Ezért fordul gyakran elő, hogy az üzenet küldője és befogadója nem érti meg egymást. Ilyenkor panaszolja a férj, hogy hiába visz virágot a feleségének, csak egy erőltetett mosoly a válasz. „Talán már nem szeret?” – teszi fel magának a kérdést, holott csak arról van szó, hogy szeretetközlése nem ért célba, mert a felesége nem az ajándékok, hanem a minőségi idő nyelvén ért.
Mi tehát a megoldás? Aki nem riad vissza egy kis nyelvtanulástól, könnyen ráhangolódhat társa, családtagjai, barátai szeretetnyelvére.
Lapozzon bele!
„A férjemmel együtt kezdtük el olvasni a könyvet, mivel az életünknek egy olyan szakaszába léptünk, ahol már elkél a segítség és nyitottak voltunk és vagyunk is mindenre, ami segíthet Nekünk az egymás felé vezető úton. A könyv tükröt állított elénk, amely szembesített bennünket a hibáinkkal, és felhívta a figyelmünket arra, hogy milyen pici dolgokon múlhat a boldogság, és az, hogy az életünk kiegyensúlyozott legyen.”
/Részlet a szilvamagolvas.blogspot.hu-ról/