cdSüveges Gergő élményszerű tolmácsolásában megelevenednek azoknak a pároknak a borús és derűs történetei, akik Chapman doktor tanácsára tanulták meg és kezdték el beszélni egymás szeretetnyelvét. Fültanúi lehetünk mélyreható felismeréseknek, elszánt elhatározásoknak, szeretetteljes kísérletezéseknek és házasságok örömteli kivirágzásának.

 

 

 

 

Így használd az 5 szeretetnyelvet!

Amíg szerelmesek vagyunk és rajongunk a másikért, fél szavakból értjük a másikat, megbocsátjuk a hibáit és közös terveket szövögetünk. De miért olyan nehéz mindez később?

A házasságban megteremtett biztonság, harmónia és kiegyensúlyozott életvezetés mellett mintha megfeledkeznénk arról, hogy értékeljük a szenvedélyből átalakult szeretet. Pedig… a szeretetre való igény mindenkiben megvan. És a magunk módján ki is fejezzük azt. Csak éppen olyan módon, amelyet a másik nem ért meg, így érzelmi hiányt szenved.

Gary Chapman Magyarországra látogat!

Gary Chapman 2017 márciusában a Harmat Kiadó meghívására Magyarországra látogat.  2017-ben világszerte ünneplik “az öt szeretetnyelv” elmélete megszületésének 25. évfordulóját, így külön öröm, hogy éppen ebben az évben láthatjuk vendégül a fogalom megalkotóját és az elméletre épülő, nagy sikerű könyvsorozat szerzőjét, Gary Chapmant.

Az 5 szeretetnyelv: Gyerekekre hangolva

chapman_gyerekekre_hangolva_sA népszerű szerzőpáros könyvében hangsúlyozza, hogy a nevelésben minden a szülők és a gyerek közötti szeretetkapcsolaton múlik. Ahhoz, hogy gyermekünk egészségesen fejlődjön, elengedhetetlenül fontos, hogy betöltsük érzelmi szükségleteit, azaz érezze szeretetünket és elfogadásunkat. Hogyan kommunikálhatjuk szeretetünket ebben az emberformáló kapcsolatban? A válasz az öt szeretetnyelv (a testi érintés, az elismerő szavak, a minőségi idő, az ajándékozás és a szívességek) helyes alkalmazásában rejlik.

Hiába halmozzuk el például gyermekünket ajándékokkal, ha ő arra vágyik, hogy leüljünk vele játszani. Csak akkor fogja igazán érezni szeretetünket, ha felismerjük és beszéljük a számára legérthetőbb szeretetnyelvet.

A könyv üzenetének alkalmazásában szemléletes esetleírások és gyakorlati útmutatások segítik az olvasót.

Lapozzon bele!

„Egy óvó néni ajánlotta a figyelmembe, és megkért, hogy olvassam el. Szívesen fogadtam az ajánlatát, és nekiláttam. Még nem értem a könyv olvasásának a végére, de az eddig elolvasottakkal annyira tudtam azonosulni, hogy arra gondoltam, mielőbb megosztom másokkal is azokat a fontos információkat a gyerekekről (és nem csupán róluk), amelyeknek a birtokába jutottam a könyv olvasása során. Igazából nemcsak a gyerekekről tudtam meg többet, hanem kicsit az önismeretem is gyarapodott általa, és világossá vált az a dolog, miért van az, hogy valaki nem érzi a szeretetünket, esetleg mi miért nem érezzük mások szeretetét, holott az létezik.”
/Részlet a pszichokucko.blogspot.hu-ról/