“Aki a szeretetet választja, nap mint nap megleli a módját, hogy ezt ki is mutassa”
Gary Chapman
Miért van az, hogy látszólag olyan kevés pár talál rá a szeretet megőrzésének titkára a házasságban? Hogy lehet az, hogy sok házaspár hiába vesz részt párkapcsolati tréningen, hiába tanulják meg a hatékony kommunikáció lépéseit, mikor hazaérnek, úgy érzik képtelenek megvalósítani a tanultakat?

Gary Chapman szerint a házasságot a szeretet élteti. Az alábbi videó betekintést nyújt mit is jelent az 5 szeretetnyelv alkalmazása a gyakorlatban.

 

Jól szeretni – (Gary Chapman: Egymásra hangolva)

Nagy értéke van a lelki olvasmányoknak, avagy a keresztény könyveknek. Fontos, hogy ne csak ponyva vagy szépirodalmi regényeket olvassunk. Persze az ilyen könyveknek is megvan a maga szépsége, de hiszem, hogy Isten mások által írt könyveken keresztül is meg tud és akar szólítani minket. Mások tapasztalatai, élettörténetei vigaszt, megoldást, irányt, esetleg támaszt tudnak nyújtani azok számára, akik a kezükbe veszik a megfelelő könyvet. Nagyon érdekes és építő lehet számunkra ezeknek az írásoknak az olvasása, különösen, ha elég nyitottsággal és figyelemmel olvassuk őket. Ne féljünk hát kezünkbe venni ezeket a műveket.

Kérdések a szeretetnylevekről -Gary Chapman válaszol

Lehetséges, hogy az interneten találom meg az „igazit”?

 Manapság sokan ismerkednek online. Az általam tartott házassági szemináriumokon többször találkoztam olyanokkal, akik az interneten találtak egymásra. A válaszom tehát igen, hiszen számos pozitív példa áll előttünk. Fontos azonban megjegyezni, hogy a különböző társkereső oldalak eltérő minőségű szolgáltatást nyújtanak, ezért igyekezzünk körültekintőek lenni. Egy házasságot nem lehet a virtuális térben létrejött ismeretségre alapozni,

Ami a könyvből kimaradt

A páros és csoportos feldolgozást célzó gyakorlati útmutató kérdései és feladatai elősegítik a könyvben kifejtett alapelvek megvitatását és alkalmazását.