Lehetséges, hogy az interneten találom meg az „igazit”?

 Manapság sokan ismerkednek online. Az általam tartott házassági szemináriumokon többször találkoztam olyanokkal, akik az interneten találtak egymásra. A válaszom tehát igen, hiszen számos pozitív példa áll előttünk. Fontos azonban megjegyezni, hogy a különböző társkereső oldalak eltérő minőségű szolgáltatást nyújtanak, ezért igyekezzünk körültekintőek lenni. Egy házasságot nem lehet a virtuális térben létrejött ismeretségre alapozni, hiszen az egy hamis világ. Töltsetek el elegendő időt egymás fizikai közelségében, melynek során kellően megismerhetitek egymás valódi személyiségét!

 

Egy barátomnak szeretnék segíteni, akinek kezd komolyra fordulni jelenlegi kapcsolata. Tudna ajánlani valamilyen könyvet ebben a témában?

A 12 dolog, amit jó lett volna tudni az esküvőm előtt című könyvet olyan pároknak írtam, akik szeretnének összeházasodni. A kötet tizenkét olyan tanácsot fejt ki részletesen, amiket – ma már úgy látom – jó lett volna, ha annak idején nekem is elmond valaki. Javaslom a barátodnak, hogy párjával külön-külön olvassák el a fejezeteket, gondolkodjanak el a kérdéseken, majd együtt beszéljék meg őket. Ezek után biztosan sokkal felkészültebbek lesznek arra, hogy belevágjanak valami komolyabba is.

 

Lehetséges, hogy a saját szeretetnyelvemtől eltérőt igénylek a párkapcsolatomban?

Teljes mértékben. Csupán az emberek 75%-ának egyezik meg a szeretetnyelve azzal, amit ő maga beszél, a maradék 25% pedig beszél egy bizonyos szeretetnyelvet (feltehetően azért, mert azt ismerte meg gyermekkorában), saját szeretetnyelve azonban eltér attól. Nem veled van tehát a baj.

Tanulj meg a társad szeretetnyelvén szólni, vagyis ismerd meg az igényeit, ő pedig megtanulja a te szeretetnyelved! Ha ezt sikerül megvalósítani, életben tartjátok a köztetek lévő szeretetet – akkor is, amikor a rózsaszín köd már szertefoszlott.

 

Egy nagyon nehéz szakításon vagyok túl. Lépjek tovább úgy is, hogy még mindig szerelmes vagyok?

Az idő begyógyítja a sebeket. Ne várj arra, hogy szerelmed egyszer csak megjelenik az ajtóban, szerelmet vall, és minden megoldódik! Tudatosítsd magadban, hogy a kapcsolatok sokszor szakítással végződnek, amelyet az egyik fél kezdeményez, a másik fél pedig elszenvedi azt. Teljes mértékben együtt érzek veled, és sajnos én is megtapasztaltam, hogy a fájdalom nem egyik napról a másikra múlik el. Ha azonban ezt az időt valamilyen hasznos tevékenységgel töltöd ki, akkor hamarosan sikerül túljutnod rajta.

 

Nagyon szerelmes vagyok a páromba, akivel kivételesen szoros kapcsolatot ápolok. A barátaim azonban nem nézik jó szemmel a kapcsolatunkat, és azt szeretnék, ha szakítanánk. Mit tegyek?

Hallgasd meg a barátaidat! Nem biztos, hogy tényleg véget kell vetned a kapcsolatotoknak, lehetnek azonban olyan problémák, amiket te nem látsz, egy külső szemlélő számára viszont egyértelműek. Barátaid képesek objektíven megítélni a kapcsolatodat, neked pedig meg kell tudnod, mi az, ami miatt szerintük szakítanod kéne a pároddal. Ha ezt nem teszed meg, könnyen lehet, hogy túl későn ismered fel: mégiscsak a barátaidnak volt igazuk!

 

Úgy érzem, menyasszonyom irántam tanúsított érdeklődése csökkent. Hogyan változtathatnék a kapcsolatunkon?

Előfordulhat, hogy jegyesednél mostanában kezd elmúlni a kapcsolatok elejére jellemző euforikus érzés. Sokan abban a hitben élnek, hogy az igaz szerelem ismérve ennek az intenzív érzésnek az állandósulása. Ez egészen egyszerűen nem igaz: az euforikus szerelem átlagosan két évig tart. Sok kapcsolatnak vége szakad ilyenkor, mert a felek úgy érzik, elmúlt a szerelem. Ha azonban az első két évben megismeritek egymás szeretetnyelvét, képesek lesztek megőrizni a kapcsolat meghittségét. Ez nem az euforikus szerelem melegsége, hanem valódi szeretet és törődés. Ha ezt az érzést megtapasztaljátok, akkor fogjátok látni, hogy kapcsolatotok elég érett-e a házasságra.

 

Barátnőmmel négy éve vagyunk együtt, és úgy gondoljuk, eljött az idő, hogy lefeküdjünk egymással. Mindketten szeretnénk ezt, azonban vannak kételyeink afelől, valóban elég érettek vagyunk-e hozzá.

Örülök a kérdésednek, mert ebben a helyzetben egy jó tanács rengeteg fájdalomtól óvhat meg, illetve jó alapot szolgáltathat a házassághoz. Álláspontom elsőre talán idejétmúltnak tűnik, ám biztosíthatlak arról, hogy komoly kutatások előzik meg az erről formált véleményem. A házasság előtti szex nem viszi előre a kapcsolatotokat, viszont elbizonytalaníthat és bűntudatot ébreszthet benned. Ha ezek után mégsem maradnátok együtt, az fájdalmas sebeket okozhat mindkettőtöknek.

 

Igaz az, hogy nehezen indult a házassága? Mit csinált, hogy végül mégis együtt maradt a feleségével?

Egyszer csak elérkeztem ahhoz a ponthoz, amikor azt mondtam Istennek: nem tudom, hogyan tovább. Ekkor magam előtt láttam Jézust, ahogy letérdelve mossa a hívők lábát, és hallottam, ahogy így szól hozzám: „Az a baj a házasságoddal, hogy nincs meg benned a szolgálat Krisztusi alázata.” Azonnal felismertem, hogy az Úrnak igaza van. Így tehát odafordultam a feleségemhez, és megkérdeztem, mit tehetek érte, hogyan válhatnék jobb férjjé, hogyan tehetem az életét boldogabbá. Ő segített nekem fejlődni, a dolgok pedig egyszerre pozitív fordulatot vettek. Idővel mindkettőnkben kifejlődött a krisztusi alázat képessége.

 

Friss házasok vagyunk a párommal, ezért még nincs tapasztalatom abban, hogyan hozhatnám férjem tudomására lelki és fizikai szükségleteimet.

Arra szoktam bátorítani a házaspárokat, hogy kezdjenek el közösen olvasni egy párkapcsolati könyvet. Külön-külön haladjatok a fejezetekkel, a hét végén pedig osszátok meg egymással az elolvasott résszel kapcsolatos tapasztalataitokat. Ezek a beszélgetések segítenek felszínre hozni a legmélyebb érzéseket, így könnyebben tudtok majd beszélni vágyaitokról is. Amennyiben olyan könyvet választotok, amiben feladatok is vannak, ne habozzatok megcsinálni azokat!

 

Férjem szeretetnyelve a testi érintés. Hogyan vegyem rá magam, hogy fizikailag odaadóbb legyek, amikor számomra ez annyira természetellenes?

Kis lépésekben haladj előre! Először csak próbáld naponta többször megérinteni a vállát. Kezdetnek ez is elegendő. Később ezt továbbfejlesztheted úgy, hogy például megsimogatod a hátát, amikor elmész mellette. A kis érintések által egyre jobban megszokod a másik közelségét, abban a tempóban, ami számodra is kényelmes. Mindig lebegjen azonban a szemed előtt, hogy nem elsősorban a te kényelmedről van szó, hanem a szeretetről. A szeretet pedig mindig a másikat részesíti előnyben magunkkal szemben.

 

A férjem családja közel lakik hozzánk – véleményem szerint túl közel. Lelkiismeret-furdalásom van, amiért nem vagyok elég türelmes, ám nem szeretném, ha ez a közelség megmérgezné a kapcsolatunkat.

A Biblia egyértelműen fogalmaz ezzel kapcsolatban: „Ezért a férfi elhagyja apját és anyját, ragaszkodik feleségéhez, és lesznek egy testté” (1Móz 2,24). A Segítség, rokonok lettünk! című könyvem azzal foglalkozik, hogyan barátkozzunk meg új „szüleinkkel”. Beszélgessetek, ismerd meg a történetüket és a családi hátterüket! Megkérheted őket arra, hogy jelezzék előre, ha látogatóba szeretnének jönni hozzátok, így nem ér majd váratlanul az érkezésük. Ha nyitottak vagytok egymás felé, elmélyülhet a kapcsolatotok.

 

Feleségemmel 22 év házasság után kezdünk egyre jobban eltávolodni egymástól. Mit tegyek, hogy újraélesszem a szerelmünket?

Három dolgot tanácsolnék. Látogassatok el egy házassági szemináriumra vagy konferenciára, ha már régen voltatok ilyen helyen! Olvassatok el egy könyvet, ami a házassággal foglalkozik! Külön-külön nézzetek meg egy fejezetet minden egyes héten, majd osszátok meg a tapasztalataitokat egymással. Gondoljátok át, hogy kinek mi a szeretetnyelve, és beszéljétek azt rendszeresen. Ezzel fenntartható a szerelem. Végezetül pedig csináljatok valami olyasmit, amit már régóta nem tettetek! Ne csak sodródjatok a mindennapokkal, mert végül egymástól fogtok elsodródni. Légy te a kezdeményező!

 

Fiunk nem engedi, hogy megnézzük újszülött unokánkat, mert férjem tavaly valamivel megsértette őt, amiért nem hajlandó bocsánatot kérni. Mit tegyek?

Ez egy igazán szomorú helyzet. Nem részletezted azt a bizonyos tavalyi esetet, ami a mostani állapothoz vezetett, de ha tényleg csak egy bocsánatkérésen múlik az egész, elő kell segíteni, hogy férjed kimondja a bűvös szót. Mondd el neki, hogy szereted őt, de nem tudod végignézni, hogy falakat épít saját maga és az unokája közé! Az élet rövid, ez az egész pedig nem ér annyit, hogy tönkretegye a fiatokhoz fűződő kapcsolatotokat. Hasznos lehet férjednek a Ha nem elég a sajnálom – A bocsánatkérés öt nyelve című könyvem is, amelyben személyes történeteken keresztül mutatom be a bocsánatkérés és a megbocsátás életet és kapcsolatokat átformáló erejét.

 

Feltétlen szeretettel szeretem nyolcéves fiamat, viselkedésével azonban néha az őrületbe tud kergetni. Nézzem el a csínytevéseit, vagy legyek vele szigorú?

Szülőként nem ismeretlen számomra az általad felvázolt probléma. Nem kérdés, hogy akkor is szereted a fiadat, ha éppen rosszat csinál. A kérdés az, ezt vajon ő is érzi-e. Egy gyermek legfőbb vágya, hogy tudja: szülei szeretik őt. Ha nem töltjük be érzelmi szükségleteit, akkor igyekszik felhívni magára a figyelmet, ami gyakran szélsőséges viselkedésben nyilvánul meg. Dr. Ross Campbell-lel közösen írt könyvünk, a Gyerekekre hangolva segítséget nyújt a szülőknek abban, hogy felismerjék és beszélhessék a gyermekek szeretetnyelvét. Sok szülő fordult hozzám hasonló problémával, akik – miután megismerték gyermekeik szeretetnyelvét – pozitív változásról számoltak be később.

 

Lányom szeretetnyelve az ajándékozás, attól tartok azonban, hogy nem tud különbséget tenni az anyagiak felhalmozása és az igazi szeretet között. Hogyan vezethetném rá a kettő közötti különbségre?

Kérdésed jogos és napjainkban különösen aktuális. Az, hogy egy gyermek szeretetnyelve az ajándékozás, még nem jelenti azt, hogy ezeknek a tárgyi figyelmességeknek drágáknak vagy értékeseknek kell lenniük, mint ahogyan azt sem, hogy mindent meg kell adnod, amit a gyermek kér. Meglepheted őt olyan apróságokkal, mint például egy különleges formájú kavics, egy levél a parkból, egy szép virág a kertetekből, esetleg egy darab cukorka. Ajándékozd meg őt olyan dolgokkal, amikről tudod, hogy különösen sokat jelentenek a számára. Ha megveszel mindenféle drága holmit, ami megtetszik neki, azzal anyagiasságra neveled őt.

 

Mennyi időnek kell eltelnie egy házaspár életében ahhoz, hogy gyereket vállalhassanak?

Feleségemmel négy évet vártunk első gyermekünk érkezéséig. Nem állítom, hogy ez az ideális, mindenki által követendő példa, az azonban biztos, hogy a házaspároknak először egymást kell megismerniük, illetve össze kell szokniuk, hogy elég érettek és felkészültek legyenek a gyermekvállaláshoz.

Jól szeretni – (Gary Chapman: Egymásra hangolva)

Nagy értéke van a lelki olvasmányoknak, avagy a keresztény könyveknek. Fontos, hogy ne csak ponyva vagy szépirodalmi regényeket olvassunk. Persze az ilyen könyveknek is megvan a maga szépsége, de hiszem, hogy Isten mások által írt könyveken keresztül is meg tud és akar szólítani minket. Mások tapasztalatai, élettörténetei vigaszt, megoldást, irányt, esetleg támaszt tudnak nyújtani azok számára, akik a kezükbe veszik a megfelelő könyvet. Nagyon érdekes és építő lehet számunkra ezeknek az írásoknak az olvasása, különösen, ha elég nyitottsággal és figyelemmel olvassuk őket. Ne féljünk hát kezünkbe venni ezeket a műveket.

Az 5 szeretetnyelv: Gyerekekre hangolva

chapman_gyerekekre_hangolva_sA népszerű szerzőpáros könyvében hangsúlyozza, hogy a nevelésben minden a szülők és a gyerek közötti szeretetkapcsolaton múlik. Ahhoz, hogy gyermekünk egészségesen fejlődjön, elengedhetetlenül fontos, hogy betöltsük érzelmi szükségleteit, azaz érezze szeretetünket és elfogadásunkat. Hogyan kommunikálhatjuk szeretetünket ebben az emberformáló kapcsolatban? A válasz az öt szeretetnyelv (a testi érintés, az elismerő szavak, a minőségi idő, az ajándékozás és a szívességek) helyes alkalmazásában rejlik.

Hiába halmozzuk el például gyermekünket ajándékokkal, ha ő arra vágyik, hogy leüljünk vele játszani. Csak akkor fogja igazán érezni szeretetünket, ha felismerjük és beszéljük a számára legérthetőbb szeretetnyelvet.

A könyv üzenetének alkalmazásában szemléletes esetleírások és gyakorlati útmutatások segítik az olvasót.

Lapozzon bele!

„Egy óvó néni ajánlotta a figyelmembe, és megkért, hogy olvassam el. Szívesen fogadtam az ajánlatát, és nekiláttam. Még nem értem a könyv olvasásának a végére, de az eddig elolvasottakkal annyira tudtam azonosulni, hogy arra gondoltam, mielőbb megosztom másokkal is azokat a fontos információkat a gyerekekről (és nem csupán róluk), amelyeknek a birtokába jutottam a könyv olvasása során. Igazából nemcsak a gyerekekről tudtam meg többet, hanem kicsit az önismeretem is gyarapodott általa, és világossá vált az a dolog, miért van az, hogy valaki nem érzi a szeretetünket, esetleg mi miért nem érezzük mások szeretetét, holott az létezik.”
/Részlet a pszichokucko.blogspot.hu-ról/

Gary Chapman Magyarországra látogat!

Gary Chapman 2017 márciusában a Harmat Kiadó meghívására Magyarországra látogat.  2017-ben világszerte ünneplik “az öt szeretetnyelv” elmélete megszületésének 25. évfordulóját, így külön öröm, hogy éppen ebben az évben láthatjuk vendégül a fogalom megalkotóját és az elméletre épülő, nagy sikerű könyvsorozat szerzőjét, Gary Chapmant.